Paprikás burgonya

Hozzávalók:

Hírdetés

   2 kg burgonya
   8 dkg vöröshagyma
   8 dkg zsír
   2,5 dkg köménymag
  24 dkg zöldpaprika
    8 dkg paradicsom
  15 dkg lecsó , ( ha nincsen paradicsomunk.)
    3 dkg piros őrölt fűszerpaprika
    2 gerezd kisebb fokhagyma
       Ízlés szerint főző kolbász, házi kolbász, virsli.
Ügyeljünk a só tartalmára

paprikas_burgonya_1paprikas_burgonya_2

Dúsíthatjuk galuskával, tarhonyával, rizsával.

A bográcsba tegyünk zsírt, és közepesen hevítsük fel.

Tegyük hozzá a apróra vágott vöröshagymát, és süsük üvegesre, majd keverjük hozzá a őrölt paprikát. Öntsük fel egy kevés vízzel, és addig főzzük, míg víz nagy része elpárolog, ezt láthatjuk a paprikán is, nem szemcsés. Ekkor jó a pörköltalap.

A pörköltalapot felhasználhassuk, leveseknél, pörkölteknél.

A pörköltalaphoz tegyünk összetört és köményt, hasáb- burgonyát, rizsát vagy tarhonyát vagy galuskát és egy kevés sót. Pár percig pároljuk, és bele tesszük a paradicsomot, vagy a lecsót, de ne vigyük túlzásba a lecsónál, mert nem tudjuk előre, ha meg nem kóstoltuk, mennyire savanyú. Ezek után jöhet a zöldpaprika, majd pároljuk és később felengedjük annyi vízzel, hogy kis híján ellepje. Egy ideig főzzük, ha fele víz elfőtt, fedővel lassú tűzzön, időként meg rázogatva a bográcsot, főzzük addig míg a vizet, kissé el nem veszíti.

Hírdetés

És ekkor van kész.

 

Hírdetés


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük